Megelevenedő képeslap mélykék kristálytiszta tavakkal, égbetörő sziklás csúcsokkal – Ausztria tóvidéke régóta kedvelt úti célja a természetkedvelő és kikapcsolódásra vágyó nyaralóknak. A 76 tóból álló Salzkammerguti régió Ausztria szívben tökéletes helyszíne az aktív turizmusnak, hiszen itt mindent lehet: kerékpárutak és hegyi túraútvonalak hálózzák be keresztül-kasul, vitorlázók, horgászok, szörfösök, vagy akár az evezős sportok szerelmesei is megtalálják itt a számításaikat, az extrémsportok kedvelőivel egyetemben. A valaha sóbányászattal is foglalatoskodó terület vizei ásványi kincsekben gazdagok, egyesek szerint gyógyhatásúak. Ferenc József császár valaha ezt a vidéket földi paradicsomnak titulálta, és a nyarak jelentős részét Bad Ischl-ben töltötte, de itt található Hallstatt világörökségi helyszíne, ahova túránk során szintén ellátogatunk! Gyere és járd végig a tóvidék csodáit!
Indulás busszal Budapestről, útközben megállunk egy kiadós séta erejéig Hallstattban, hogy gyönyörködhessünk az egyik legszebb fekvésű osztrák városkában, amely méltán került fel az UNESCO világörökségi listájára is, hiszen nem csak Ausztria, de egész Európa egyik ékszerdoboza. A tóparti, autómentes településen egy épület sincs, amely nem a százéves hagyományokszerint épült volna, és érdekessége, hogy egyetlen főutcából áll. A városi séta után még egy kicsit visszaszállunk a buszba és elfoglaljuk a szállásunkat, amely az Attersee-nél lesz. Vacsora egyénileg.
Reggeli után a túravezető egy rövid ismertetőt tart a programról, a kerékpárokat beállítjuk, majd kerékpárra pattanunk és elindulunk Wissenbachon keresztül egy szép erdei úton Bad Ischlbe, a híres üdülővárosba, amiről a kedvelt linzerünk, az isler is kapta a nevét. Ez volt Ferenc József császár kedvenc süteménye, amit itt meg is kóstolhatunk, és bejárhatjuk a híres üdülővárost. Bad Ischl fénykorát elsősorban 1849 és 1914 között élte, mint Ferenc József hivatalos nyári rezidenciája, a császár születésnapját is rendszerint itt ünnepelte. Olyan zenei kiválóságok voltak a város gyakori vendégei, mint Johann Strauss, Johannes Brahms, vagy éppen Lehár Ferenc. Számos villát lehet itt látni az akkori időkből. Megtekintjük az ivócsarnokot és a császári villát is. Ezután elindulunk a Wolfgangsee irányába, és ha kedvező az időjárás Stróblnál pihenésképpen úszhatunk egyet a tisztavizű tóban, mielőtt továbbtekernénk a gyönyörű hegyek között fekvő tó mentén. Időnként alpesi jellegű legelőkön keresztül tekerünk St. Gilgenig, itt érdemes bekapni néhány falatot mielőtt a hegyek között áttekerve a Mondsee partjáig kerekezünk. Ez az utolsó nagy magántulajdonban lévő osztrák tó, de ez az elénk táruló csodálatos látványt nem befolyásolja. Innen a buszunk visszavisz bennünket a szállásig.
A tegnapi hosszabb kerékpártúrát követően ma könnyű napunk lesz. A reggelit követően buszra szálunk, hogy, St. Wolfgangba utazzunk, ahol felszállunk a bájos fogaskerekű kisvasútra, ami felvisz minket a Schafberg hegycsúcsára. Amennyiben az időjárás is együttműködik velünk, felejthetetlen panoráma tárul elénk, tiszta időben legalább négy-öt tavat láthatunk egyszerre, amiket alpesi csúcsok vesznek körbe. Innen egy pár órás séta alatt legyalogolunk az Attersee partjára, érdemes túrabotot vinni magunkkal, hogy a lefelé menet ne terhelje meg a térdünket. Délután még lehetőség van egy kis szabadidő eltöltésére, fürdésre, vásárlásra a szállás környékén.
A tegnapi könnyű nap után még egyszer megjáratjuk a drót szamarainkat, és ma a Mondsee-t fogjuk körbetekerni. Útközben többször megállunk, jó idő esetén még fürdésre is lehetőség nyílik. Délután összepakoljuk a kerékpárokat, a csomagjainkat, és autóbuszunkkal elindulunk vissza Budapestre. Érkezés az esti órákban.
|
A részvételi díj tartalmazza:
|
A részvételi díj nem tartalmazza:

Lényeges Információk a túráról:
Létszám: 8-15 fő fő, KIS CSOPORT!
Utazás: Budapestről indulva kisbusszal utazunk Ausztriába, az Atterseehez majd az utolsó napon vissza.
Szállás: Szállásunk az Attersé tó partján, egy igényesen kialakított panzióban lesz, 2 ágyas szobákban reggelivel.
Egyágyas elhelyezést kérő, illetve szobatárs hiányában egyedül maradó utas esetén az egyágyas felár a résztvevőt terheli. Az utazási iroda minden tőle telhetőt megtesz az azonos nemű szobatárs biztosítása érdekében, de ezt nem tudja garantálni.
Étkezés: a túra ára tartalmazza a reggeliket, a további étkezéseknél mindig ajánlunk majd éttermeket, de lesznek út közben boltok is ahol némi szendvicsnek valót tudunk majd venni. A kerékpártúrákra napközben szendvics és innivaló (minimum 1 liter/fő) szükséges.
Fontos! A túra részvételi díját 320 Ft/ 1 EUR árfolyamon kalkuláltuk. Ha az euró (EUR) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk.
Belépők/jegyek: az utazás alatt egyik nap fogaskerekűre ülünk (Schafbergbahn) ennek költsége: 24 €
Csomagszállítás: a túra alatt kísérőautó viszi a cuccainkat, nekünk csak a napi csomagot kell a kerékpáron vinnünk.
Kerékpárszállítás: utazási irodánk biztosítja a kerékpárok szállítását Budapestről a túra kezdőpontjára, majd vissza.
Felszerelés/Ruházat: lsd. a lap alján
Kerékpárbérlés: amennyiben nem rendelkezel saját kerékpárral, vagy nem tudod a túra kezdőpontjára szállítani, úgy lehetőség van kerékpárbérlésre. Itt megtekintheted kerékpárjainkat, kérdés esetén írj nekünk!
A kerékpár: fontos, hogy erre a túrára jó állapotban lévő kerékpárral gyere és nem árt, ha van nálad egy tartalékbelső.
Indulás busszal Budapestről, útközben megállunk egy kiadós séta erejéig Hallstattban, hogy gyönyörködhessünk az egyik legszebb fekvésű osztrák városkában, amely méltán került fel az UNESCO világörökségi listájára is, hiszen nem csak Ausztria, de egész Európa egyik ékszerdoboza. A tóparti, autómentes településen egy épület sincs, amely nem a százéves hagyományokszerint épült volna, és érdekessége, hogy egyetlen főutcából áll. A városi séta után még egy kicsit visszaszállunk a buszba és elfoglaljuk a szállásunkat, amely az Attersee-nél lesz. Vacsora egyénileg.
Reggeli után a túravezető egy rövid ismertetőt tart a programról, a kerékpárokat beállítjuk, majd kerékpárra pattanunk és elindulunk Wissenbachon keresztül egy szép erdei úton Bad Ischlbe, a híres üdülővárosba, amiről a kedvelt linzerünk, az isler is kapta a nevét. Ez volt Ferenc József császár kedvenc süteménye, amit itt meg is kóstolhatunk, és bejárhatjuk a híres üdülővárost. Bad Ischl fénykorát elsősorban 1849 és 1914 között élte, mint Ferenc József hivatalos nyári rezidenciája, a császár születésnapját is rendszerint itt ünnepelte. Olyan zenei kiválóságok voltak a város gyakori vendégei, mint Johann Strauss, Johannes Brahms, vagy éppen Lehár Ferenc. Számos villát lehet itt látni az akkori időkből. Megtekintjük az ivócsarnokot és a császári villát is. Ezután elindulunk a Wolfgangsee irányába, és ha kedvező az időjárás Stróblnál pihenésképpen úszhatunk egyet a tisztavizű tóban, mielőtt továbbtekernénk a gyönyörű hegyek között fekvő tó mentén. Időnként alpesi jellegű legelőkön keresztül tekerünk St. Gilgenig, itt érdemes bekapni néhány falatot mielőtt a hegyek között áttekerve a Mondsee partjáig kerekezünk. Ez az utolsó nagy magántulajdonban lévő osztrák tó, de ez az elénk táruló csodálatos látványt nem befolyásolja. Innen a buszunk visszavisz bennünket a szállásig.
A tegnapi hosszabb kerékpártúrát követően ma könnyű napunk lesz. A reggelit követően buszra szálunk, hogy, St. Wolfgangba utazzunk, ahol felszállunk a bájos fogaskerekű kisvasútra, ami felvisz minket a Schafberg hegycsúcsára. Amennyiben az időjárás is együttműködik velünk, felejthetetlen panoráma tárul elénk, tiszta időben legalább négy-öt tavat láthatunk egyszerre, amiket alpesi csúcsok vesznek körbe. Innen egy pár órás séta alatt legyalogolunk az Attersee partjára, érdemes túrabotot vinni magunkkal, hogy a lefelé menet ne terhelje meg a térdünket. Délután még lehetőség van egy kis szabadidő eltöltésére, fürdésre, vásárlásra a szállás környékén.
A tegnapi könnyű nap után még egyszer megjáratjuk a drót szamarainkat, és ma a Mondsee-t fogjuk körbetekerni. Útközben többször megállunk, jó idő esetén még fürdésre is lehetőség nyílik. Délután összepakoljuk a kerékpárokat, a csomagjainkat, és autóbuszunkkal elindulunk vissza Budapestre. Érkezés az esti órákban.
|
A részvételi díj tartalmazza:
|
A részvételi díj nem tartalmazza:
|
A 83 858 km² alapterületű Ausztria 9 önálló tartományból áll, amelyek saját tartományi kormánnyal rendelkeznek. A szövetségi törvényhozást a képviselőház és a szövetségi tanács (a parlament két kamarája) közösen végzi. Ausztria tagja az Európai Uniónak, az ENSZ-nek és a legtöbb ENSZ szervezetnek.
Ausztria csaknem 8 millió lakósából 98% német anyanyelvű. Az Ausztriában elismert hat népcsoporthoz tartozók elsősorban az országi déli és keleti részén élnek (burgenlandi horvátok, romák, szlovákok, szlovének, csehek és magyarok).
Időjárás
Ausztria a mérsékelt égövben fekszik, mégpedig a közép-európai klímazóna azon részén, ahol az óceáni és kontinentális hatás egyaránt érvényesül. A négy évszak (tavasz, nyár, ősz, tél) mindegyike tipikus hőmérsékleti értékeket és éghajlati adottságokat mutat fel.
Felszerelés/Ruházat
Szállás
Szállásunk egy csodálatos panorámával rendelkező vendégházban lesz, amely csupán pár percnyi sétára van a szabadstrandtól. Az elhelyezés 2 ágyas szobákban, reggelivel lesz. Aki egyedül jelentkezik a túrára, azokat megpróbáljuk korban és nemben megegyező utasokkal összepárosítani, ha ez nem sikerülne, mert páratlan a létszám, vagy nincs megfelelő nemű utas, akkor az egyágyas felár megfizetésére van szükség.
Biztosítás
Kötelező! Szeretnénk felhívni a figyelmedet arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezető ellenőrizheti. Érvénytelen biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadhatják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod! Ebben természetesen tudunk segítséget nyújtani, irodánk az Aegon biztosítóval van kapcsolatban, és rajtunk keresztül is meg lehet kötni a biztosítást. Természetesen nem feltétlenül kell a mi általunk javasolt biztosítást megvásárolni, lehet máshol is, de biztosítással rendelkezni kell az utazás egész időtartamára!
Ugyancsak nagyon erősen javasoljuk a kedvező áru sztornó biztosítás megkötését. Senki nem lát a jövőbe, sajnos előfordult, hogy betegség miatt az utolsó pillanatban nem tudott valaki részt venni az utazáson, ilyen esetben pedig a biztosító általában teljes mértékben megtéríti a befizetett összeget, amennyiben utasbiztosítással is rendelkezel!